Mottó: “Az egér és az elefánt megy a hídon. Megszólal az egér: – hogy dübörgünk!”

A kialakult külpolitikai helyzet megosztó, egyre mélyebben vagyunk a diplomáciai kátyúban, miközben büszkén húzzuk ki magunkat, hogy legalább akkorát csapunk vissza, mint amekkorát mi kapunk az orcánkra. A túl sok egymásnak ellentmondó és zűrzavaros információ, amit a sajtóban olvastam az elmúlt napokban arra késztetett, hogy próbáljak valódi adatokat találni, amiből világossá válnak a szereplők szándékai. Miközben órákon keresztül, szisztematikusan olvastam az újabb és újabb forrásokat, úgy éreztem magam, mintha egy mocsárból próbálnék kijutni a partra.

A tisztábban látás érdekében, néhány fontos tény és mérföldkő: 1991-ben Ukrajna polgárai népszavazáson elsöprő többséggel (84,18%) az ország függetlensége mellett döntöttek. Az ezt követő években Ukrajna elkezdte építeni saját nemzetét és identitását, ami komoly nehézségekbe ütközött, hiszen az ország kulturálisan orosz gyökerekkel rendelkezik. Az orosz és ukrán identitáskonfliktus a mai napig a legfontosabb kiváltó oka a kialakult helyzetnek. Ukrajnán belül az egyik politikai irányultság az Oroszországhoz való szorosabb kötődést, míg a másik az Európai Unióhoz csatlakozást tekinti célnak.

Ukrajna 2012-ben eltörölte a nyelvtörvényét, mely olaj volt a tűzre. A feszültség tovább nőtt, orosz beavatkozással 2014-ben a krími parlament megszavazta az elszakadást Ukrajnától. Azonban az ENSZ érvénytelennek nyilvánította ezt a szavazást, ami tovább élezte az ellenséges helyzetet. Kijevtől pár száz km-re, fegyverekkel vívott harcban, napjainkban is életüket veszítik katonák.

Egy évvel ezelőtt az új ukrán oktatási törvény bevezette az államnyelven (ukrán) történő oktatást, de párhuzamosan biztosította a kisebbségeknek a saját nyelvükön való képződést is. Ezek után múlt hét csütörtökön az ukrán parlament megszavazta az új nyelvtörvényt, mely kimondja, hogy Ukrajnában az egyetlen állami és hivatalos nyelv az ukrán, e szerint minden állampolgárnak az állampolgárság megszerzéséhez ukrán nyelvvizsgát kell tennie. Ez nem jelenti azt, hogy nem beszélhetik a kisebbségek az ukrán mellett a saját nyelvüket. Egyébként az Amerikai Egyesült Államokban is nyelvvizsgához kötött az állampolgárság megszerzése.

Ekkor jelenik meg a kettős állampolgárság kérdése, ezzel eszkalálódik a probléma és ezen a ponton megérthetjük az ukrán vezetés valódi szándékát. Az ukrán külügyminiszter szankciókat helyez kilátásba az orosz-ukrán kettős állampolgárokkal szemben, míg ezt a büntetést ELLENZI más országok állampolgárai felé. Ezt a gesztust értenie kellene a magyar külügyminiszternek, miszerint nem ellenünk irányul, ez a mindemellett nem elég alapossággal átgondolt, diszkriminatív intézkedés. Ahelyett, hogy baráti jobbot nyújtanánk, és a korábban sikeres lengyel diplomáciai tárgyalásokat követve, a magyar állampolgárok érdekeit védő kompromisszumos megoldásra jutnánk, ismét egy jelentős nemzetközi konfliktus közepén találjuk magunkat. Talán nem véletlenül, hiszen így ismét rajtunk van a világ szeme. A sikerélményt jelentősen beárnyékolja a NATO főtitkár összevont szemöldöke és rendre utasítása, mi szerint ezt a konfliktust az ukránokkal nekünk magunknak kell rendbe tenni. A nemzetközi diplomáciában akárhogy is szépítjük, ez bizony kudarc. A tanító bácsihoz szaladó gyereket a bölcs felnőtt visszaküldi a homokozóba, hogy rendezzék le egymás között a konfliktusukat. Hogy ne legyünk igazságtalanok, értelmezhetjük úgy is, hogy a bölcs tanító annyira érettnek tartja a hozzá segítségért forduló gyereket, hogy felelősséggel ruházza fel, és rábízza a konfliktus kezelését.

Véleményem szerint a magyar fellépés Ukrajnával szemben ellenséges és fölöslegesen gyűlöletet keltő. Pedig itt a lehetőség, hogy szolidaritással elefánti nagyságba emeljük magunkat, és valódi diplomáciai tárgyalásokkal a magyar kisebbséget szolgáló megoldáshoz segítsük az ukrán vezetést.

Dübörögni dübörgünk, csak a híd le ne szakadjon, mielőtt célba érünk. Még van időnk, de nem sok, lassan állást kell foglalnunk, hiszen 2019-ben választások lesznek Ukrajnában és az EU-ban is…

Te mit gondolsz erről a helyzetről?

Weith Katalin