"Terrorellenes intézkedési tervet kér a kormány az óvodáktól és az iskoláktól. Az intézményeknek júniusig kell összeírniuk, hogy vészhelyzet esetén milyen intézkedéseket hoznának."

Amikor ezt a hírt olvastam, először alig hittem a szememnek, de gondolom, nem voltam ezzel egyedül. Túlságos vájt fülűség nem kell ahhoz, hogy értsük az összefüggést; a terrorizmus félelmet kelt, aggódunk, és a legerősebb rettegést akkor éljük át, ha a gyerekeinket fenyegeti veszély. Így kerül a csizma az asztalra, a terrorizmus pedig az iskolába és az óvodába. Kíváncsi lennék, vajon a bölcsődék miért maradtak ki a szórásból? Talán a kis pisisek már tényleg komolytalanná tennék az egészet.

Ha most óvoda vezető lennék, komoly fejtörést okozna, hogy mit kezdjek ezzel a feladattal. Valószínűleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársa is így van ezzel és ezért vár terveket júniusig. Elképzelem nyár elején a minisztériumot, ahogy a több ezer beérkezett anyagot közalkalmazottak ellenőrzik (már ha lesznek akkor még elegen), melyek közül jobbnál jobb ötletek kelhetnek majd életre szeptembertől, az új évad kezdetén.

De mi az a terrorizmus egyáltalán, hol tanítanak erről és hogyan lehet intézkedni ellene? A terrorizmus szervezett fegyveres merénylet a civil lakosság ellen, melynek célja a lakosság megfélemlítése, lényege a kiszámíthatatlanság és a félelem által politikai célok kikényszerítése. Vagyis ebből világosan következik, hogy egy ilyen helyzetre nem lehet felkészülni. Viszont, ha tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk, akkor ezen csak egy határozott, jól felfegyverzett hatalom tud segíteni. Meg sem lepődöm a tegnapelőtti szalagcímen: “100 milliárd forintból erősít a honvédség.”

Tovább is van, mondjam még? Biztosan kell nekünk a szabadság és a demokrácia, vagy önszántunkból lemondunk róla a biztonságunk és a nyugalmunk érdekében? A válaszokat kérem áprilisban húzzák be a szavazófülkékben! Nem egyszerű a megfejtés, de nem is vagyunk már óvodások. Vagy mégis?

Weith Katalin